Rólunk

Szervezetfejlesztés

AZ ÁLLANDÓ MEGÚJULÁS JEGYÉBEN

48055250_l_edited.jpg

  ESETTANULMÁNY  
  A Cicero projekt  

 SENIOR JAVA FEJLESZTŐ 

A feladat

Mindig jól esik, amikor korábbi ügyfeleink ajánlásával, networkon keresztül kapunk újabb megbízásokat, de ez a projekt különösen kedves volt a szívünknek, hiszen igazi fejvadász-tündérmese. Egy francia-magyar tulajdonú banki alkalmazásfejlesztő start-up cég tette le mellettünk a voksát, amikor hosszú idő után sem tudták feltölteni a csapatukban jelentkező munkaerőhiányt. 

A módszer

Mindig mondjuk, hogy szeretjük a kihívásokat, és itt alaposan kamatoztatni tudtuk ezt a tulajdonságunkat: a cégpolicy ugyanis nem támogatta a fejvadászokkal való együttműködést, amit a tulajdonos jelzett is felénk. Ennek ellenére lehetőséget kaptunk, hogy egy prezentáció keretén belül bemutassuk neki innovatív módszereinket, és a folyamat mellett részletesen vázoltuk azt is, milyen érzés a Match&Select ügyfelének lenni. 

A jól sikerült prezentáció hamarosan egy aláírt megbízási szerződést eredményezett, így máris jött a következő kihívás: meg kellett találnunk egy senior java fejlesztőt, igencsak szoros határidővel. Természetesen megcsináltuk.

Az eredmény

Az első sikeres teljesítés után még 10 pozíció feltöltését bízta ránk a cég, mi pedig megháláltuk a bizalmukat, és egy fantasztikus csapatot segítettünk nekik összerakni. A kapcsolat azóta is aktív,  és igazán büszkék vagyunk rá, hogy az általunk kiválasztott szakemberekkel a cég jelentős piaci pozíciót harcolt ki magánaka banki IT szektorban.

Szeretnéd, hogy neked is segítsünk megtalálni
a megfelelő új kollégát?

Tegyél minket próbára!

KÉRD INGYENES KONZULTÁCIÓNKAT!

© copyright I Match&Select Kft. I 1139 Budapest, Forgách u. 19.,  Gold Irodaház